TvMustra

TvMűsor kicsit másképpen. Több mint 140 csatorna tvműsora naprakészen. Napi frissités. Találj nálunk esti programot.

Hírpartnerünk

DTV News animated logo

Kevesebb, mint egy hónap múlva ismét benépesül a ValóVilág luxusvillája. Ahogy minden széria, így a hatodik is számtalan meglepetést és újítást tartogat, melyek közül az egyik legnagyobb az, hogy az okostelefonokra letölthető applikáción (VVAPP) keresztül ingyenesen lehet majd szavazni a ValóVilágban a villalakók sorsáról.
vv6.jpg

Hatalmas érdeklődés előzte meg a VV6 sajtótájékoztatóját, melynek keretében megannyi titokra fény derült.

Az eseményt Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója nyitotta meg a műsorvezetők bemutatásával. Az RTLII-n jelentkező ValóVilág6 házigazdája Lilu és Istenes Bence lesz, akik nagyon örülnek annak, hogy ismét együtt dolgozhatnak. „Az X-Faktor alatt már nagyon jól összecsiszolódtunk, szinte már hiányozna Bence, mint műsorvezetőtárs” – mondta Lilu, akihez hasonlóan Bence is örül a közös munkának. „Az X-Faktor világába is Lilu „vezetett be”, most pedig a VV-t is együtt vezethetjük. Hihetetlenül jó lesz ismét együtt dolgozni, és a munka során talán én is bevezetem majd valamibe” – mondta Bence, aki a VVapplikáció kezelésére gondolt.

Persze nemcsak a műsorvezetők személye volt az egyetlen bejelentés a VV6 sajtótájékoztatóján. Az is kiderült, hogy milyen fontos szerephez jut majd a VV6 applikáció. Ezúttal ugyanis nem emelt díjas SMS szavazatokkal támogathatják majd kedvenceiket a nézők, hanem a telefonjukra letöltött applikáció segítségével, amely január 12-től android, iOS és Windows Phone rendszeren működő telefonokra is elérhető lesz. Így a nézők bármikor visszavonhatják a valamelyik villalakóra leadott szavazatokat és amíg a szavazás le nem zárul, elvehetik a voksukat és akár a másik játékosra tehetik azt át a VVAPP segítségével.

Azonban nemcsak az applikációval ismerkedhettek meg a jelenlévők, hanem a ValóVilág6 villájába is betekintést nyerhettek. A jelenleg is építés alatt levő villa látványtervét a műsor kreatív producere, Herman Péter mutatta be.

Azonban a nézőknek sem kell már sokat várni, hiszen a villa pár hét múlva ismét megnyitja kapuit. Január 12-től ValóVilág6 az RTLII-n!

Az RTL II TV műsora a TvMustra oldalán: http://www.tvmustra.hu/napi/tvmusor/rtl2

Címkék: RTLII

komment

süti beállítások módosítása