TvMustra

TvMűsor kicsit másképpen. Több mint 140 csatorna tvműsora naprakészen. Napi frissités. Találj nálunk esti programot.

Hírpartnerünk

DTV News animated logo

Ma délelőtt sajtótájékoztató keretében mutatta be az RTL Klub azokat a celebeket, akik október 6-tól minden komfortot hátrahagyva megmérettetik magukat Dél-Afrikában, a Celeb vagyok, ments ki innen! című műsorban.
rtlklub_blog.jpg

Hosszú hetek óta találgatták a sajtó munkatársai, hogy kik lehetnek azok a celebek, akik Dél-Afrikába utaznak a Celeb vagyok, ments ki innen! című műsorral. Most azonban lehullt a lepel és nemcsak a reality helyszínére, de a műsorban résztvevő celebek névsorára is fény derült.
„A celebek tűréshatárát ezúttal Dél-Afrikában, a Kruger Nemzeti Park vonzáskörzetében tesszük próbára. Bár a műsorvezetők személye változatlan – hiszen ezúttal is Sebestyén Balázs és Vadon Jani vezeti a műsort – a résztvevő celebek listája minden eddiginél színesebb” – jelentette be Kolosi Péter az RTL programigazgatója, aki a műsor szereplőinek bejelentése előtt arra is kitért, hogy a Class FM-el történt megállapodásnak köszönhetően Sebestyén Balázs és Vadon Jani televíziós és rádiós feladatait sikerült maradéktalanul összehangolni.

A páros ugyanis Dél-Afrikából is zavartalanul vezeti majd a Class FM-en minden hétköznap reggel jelentkező Morning Show-t is.

Sebestyén Balázs és Vadon Jani össztüze, bátorságpróbák, számos kihívás és a komfort teljes nélkülözése vár: Erdei Zsoltra, Nyertes Zsuzsára, Puskás Petire, Gáspár Beára, VV Aureliora, Molnár Andira, Cooky-ra, Bódi Sylvire, Gáspár Lacira, Hevesi Krisztára, Bárdos Andrásra, Novák Angélára, Fördős Zére, Aleska Diamondra, Pars Krisztiánra, Krasznai Tündére, Dudás Mikire, Baukó Évára, Bunyós Pityura és Szabó Zsófira.

A Celeb vagyok, ments ki innen! első évadát – amely 2008-ban debütált - a teljes lakosságban átlagosan 1.826.306-an követték nyomon, míg átlagos közönségaránya a kereskedelmi célcsoportban 41,4% (SHR) volt. A Falusi Mariann győzelmével véget érő szériához képest, a második évad sikere még hangosabb volt. Keleti Andrea dzsungelkirálynővé „koronázását” és az addig vezető utat átlagosan 2.040.557-en követték nyomon a teljes lakosságban, míg a 18-49 éves korcsoportban átlagosan 42.5% (SHR) közönségarányt ért el a műsor.

A korábbi két évadhoz hasonlóan hétköznap délutánonként ezúttal is jelentkezik majd a reality kísérőműsora, a Celeb vagyok, beszéljük meg! Lilu vezetésével, ezúttal az RTLII-n. A Campona Tropicariumból jelentkező délutáni talkshow-ban a műsorvezető a celebek rokonaival, barátaival, ismerőseivel együtt eleveníti fel az előző nap eseményeit, a legizgalmasabb feladatokat és kihívásokat. Ugyanakkor a délutáni kiadás bepillantást enged majd a Celeb vagyok, ments ki innen! kulisszái mögé is, megmutatva ezzel a celebek eddig ismeretlen arcát.

Az első évadban részt vevő sztárok hamarosan elindulnak Dél-Afrikába, hogy október 6-tól próbára tegyék magukat a Celeb vagyok, ments ki innen! harmadik évadában.

Még pár hét és kiderül, hogyan boldogulnak minden komfortot nélkülözve Dél-Afrika szívében, a Celeb vagyok ments ki innen! harmadik és negyedik évadában.

Az RTL Klub TV műsora a TvMustra oldalán: http://www.tvmustra.hu/napi/tvmusor/rtlklub

Címkék: RTL Klub RTLII

komment

süti beállítások módosítása