TvMustra

TvMűsor kicsit másképpen. Több mint 140 csatorna tvműsora naprakészen. Napi frissités. Találj nálunk esti programot.

Hírpartnerünk

DTV News animated logo

Februártól az RTL II-n a megszokotthoz képest korábban kezdődik a Heti Hetes és a Híradó. A humor nagyágyúi vasárnap este hatkor, míg a Rábai Balázs vezette önálló hírműsor hétköznap este kilenctől látható.
heti7es.jpg

- A 18 órai kezdés így első hallásra talán korainak tűnik, de ahogy szokták mondani, a puding próbája az evés. Meglátjuk, hogy ez jó lesz-e nekünk vagy sem – mondja Ónodi György, a Heti Hetes főszerkesztője. – Azért alapvetően optimista vagyok, hiszen aznap 22.30-tól lesz egy ismétlés is, így a néző eldöntheti, melyik időpont jobb neki, a korábbi vagy inkább a késő esti. Úgy vélem, a két adás közönségaránya és nézőszáma éppen ezért akár össze is adható, hiszen az kevéssé valószínű, hogy egy nap kétszer is leül valaki megnézni ugyanazt a műsort.

Növelni tudta nézőinek számát a Heti Hetes: több, mint 255 ezren követték például a legutóbbi, január 26-i adást (4+). A műsor egyre jobban teljesít a 18-49-es korcsoportban is, az elmúlt két hétben 4 százalék feletti közönségarányt hozott.
Ónodi György hozzátette, a vasárnapi adásban visszatér két kedvelt szereplő, Kern András és Kéri László, míg a műsor történetének 98. szereplőjét, Zalatnay Saroltát február 23-án láthatják először a nézők.

Az RTL II TV műsora a TvMustra oldalán: http://www.tvmustra.hu/napi/tvmusor/rtl2

Címkék: RTLII

komment

süti beállítások módosítása