TvMustra

TvMűsor kicsit másképpen. Több mint 140 csatorna tvműsora naprakészen. Napi frissités. Találj nálunk esti programot.

Facebook

Hírpartnerünk

DTV News animated logo

Kevesen akadnak hazánkban, akik ne tudnák eldúdolni a „Kicsi gesztenye” refrénjét, de olyan házibulit vagy retro partyt is nehéz lenne találni, ahol ne csendülne fel a „Titkos üzenet” vagy a „Rendőrnő”. A TNT a kilencvenes évek meghatározó dalaival idén is hódított – az utolsó, évzáró koncertjüket november 21-én, Debrecenben adták. Inti a Sláger Híradónak mesélt a 2015-ös turnéról és a jövőbeni tervekről.
inti1-1.jpg

Dobrády Ákos és Zuber Krisztián, azaz Inti kapcsolata már történelem - a TNT formáció tagjai már gyerekkoruk óta jó barátok. A győri fiúk egy csapatban kézilabdáztak – Ákos, aki egy másik iskola diákja volt, gyakran hívta meg játékostársait helyi fellépéseire. „Ákos tanult zenélni és gyakran zongorázott bárokban, ahova minket is rendszeresen meghívott. Sajnos nem sokszor volt velünk szerencséje, mivel rendszeresen randalíroztunk, ezért ugyanoda általában nem is hívták már fellépni” – emlékezett nevetve Inti, aki idővel Ákos unszolására kezdett ütős hangszereken játszani és később megalakították a TNT-t.

„Az egyik legnagyobb sikerünket a Titkos üzenet című dalnak köszönhetjük, ami rögtön a nagylemezről került a slágerlisták élére és annyira népszerű lett hirtelen, hogy a klipjét is a lehető leggyorsabban kellett leforgatnunk” – mesélte Inti. Hozzátette, hogy ugyan a TNT a sok sikeres évet követően 2005-ben felbomlott, de a rajongók unszolására végül beadták a derekukat, és tíz év után idén újra színpadra álltak és a „Vissza a jövőbe” turné keretében járták az országot. „Minden slágerünket eljátszottuk a koncerteken, némelyiket különleges, átdolgozott swing verzióban adtuk elő – ennél a résznél a hangulathoz illő öltözéket is viseltünk A turné elnevezés egyébként nem csak a visszatérésünket szimbolizálja, hanem az azonos című filmre is utal – az élő zenekaros koncerteken a Vissza a jövőbe című komédiát idézte a díszlet és a kivetítőn is a film motívumai köszöntek vissza. Kedvelem egyébként ezt a filmet és a hasonló vicces alkotásokat is” – mondta el a Sláger TV-nek Inti, aki azt is elárulta, hogy a turné alatt rengeteget nevettek. A TNT formáció ugyan egyelőre nem tervez új dalokat és lemezt, de a nagy sikerre és a retró lázra való tekintettel jövőre is szervez majd fellépéssorozatot.

A Sláger TV műsora a TvMustra oldalán: http://www.tvmustra.hu/tvmusor/slagertv

Címkék: Sláger TV